A Pagony nemcsak egy gyerekkönyvesbolt-hálózat, hanem Magyarország egyik vezető gyerekkönyvkiadója. A kiadó könyveiről, játékairól, szerzőiről, illusztrátorairól itt mindent megtudhatsz!

Ki ne emlékezne Annipannira és Boribonra, a játékmackóra? Marék Veronika 1970-es években írt, immár klasszikus sorozatának főszereplői a harminc évvel ezelőtti gyerekek - azaz a mai szülők - kedvencei voltak, és úgy tűnik, a mai gyerekeknek is ugyanúgy a kedvenceivé váltak. A hétköznapi, minden gyerek számára ismerős, ugyanakkor nem didaktikus történetek, a jól követhető párbeszédek, a kedves és karakteres rajzok Marék Veronika "védjegyei". A régi sorozat öt kötete után a Pagony vadonatúj Boribon-történeteket is kiadott.
Gabo Kiadó
Rumini Berg Judit regénye, amely 2007-ben megkapta az Év Gyerekkönyve-díjat. A történet egy különleges világban játszódik, melynek benépesítői beszélő állatok, illetve mágikus lények. A főszereplő Rumini, egy egérmatróz, aki a Szélkirálynő nevezetű vitorláson jut el a világ különböző pontjaira. A sorozatot Kálmán Anna gyönyörű illusztrációi díszítik. 6-12 éves korig ajánljuk.„Az utazásaim rengeteg ötletet adnak. Egyik legmeghatározóbb élményem, amikor másfél órára egyedül merészkedtem be a dzsungelbe Ecuadorban (szerencsére a veszélyes állatok közül csak tarantulával találkoztam), de akármennyire is élveztem a kalandot, folyamatosan féltem közben. Szeretem feszegetni a határaimat! Az effajta élmények nagyon inspirálnak, mint ahogy a 4000 méter feletti magashegyi túrák is, de szeretnék még kolibriket is beleírni egyszer egy jövendő Ruminibe. Amúgy pedig nagy szerencsém van: gyerekkorom óta Ruminibe illő ötletekkel van tele a fejem. Mintha ezt kaptam volna az őseimtől örökségül: úgy van behuzalozva a fejem, hogy folyamatosan efféle szikrák pattognak belőle." - mesélte a sorozatról pár éve a szerző, Berg Judit.
Csoda és Kósza is itt vannak a könyvekben, már csak olvasni kell róluk, és néha nyeríteni helyettük, lószívvel, ahogy ők is szokták, mondjuk, így: nyíííí-ha-ha-ha-ha-ha, brrrrrrrrrrrrrrrrrrrr!
Mindig van, aki újra elmeséli. Mindig van, akinek újra el lehet mesélni. A Pagony mesesorozata régi klasszikusok meséivel, egy mai klasszikus tolmácsolásásban, leendő klasszikusok rajzaival.
A Cipelő cicák apró kis játékcicák: testük tarkabarka, farkuk végén színes gyöngyök himbálódznak. Pont elférnek egy gyerek markában, gazdáik mindenhová magukkal cipelik őket. A felnőttek csak ennyit látnak...

Agáta, Ábris és Valentin...

Ismerd meg Vészits Andrea segítőkönyveit

2026. 10. 15.

Mi történik, ha egy jegenyenyárfának képzelő kisfiú összebarátkozik egy magányos kislánnyal? És vajon milyen kalandokba keveredik egy súlyosan allergiás gyerek, aki titokban megment egy kék patkányt, vagy egy kisfiú, aki egy denevérnek meséli vissza az életkedvét? Három különleges történet, három nem mindennapi barátság, és megannyi kaland, humor és megható pillanat – Vészits Andrea végtelenül érzékeny és átélhető könyvei a kiskamasz korosztályhoz szólnak arról, hogy néha éppen azok segítenek megtalálni önmagunkat, akikről a legkevésbé gondolnánk.

olvasd tovább »

„Az, hogy egy gyerek leül társasozni, már önmagában is kifejezetten fejlesztő hatású."

Interjú Kiss Szilvia játéktervezővel

2026. 10. 15.

Társasjátékozni és társasjátékot tervezni két nagyon különböző dolog, ez nyilvánvaló. Mi vesz rá valakit arra, hogy játékosból tervezővé váljon? Hogy hat az első a másodikra és fordítva? Erről és még sok érdekes dologról kérdeztük Kiss Szilvia játéktervezőt, a Pagony Játékkiadó munkatársát. Olvass tovább!

olvasd tovább »

„Nicsak, itt is: varázslat."

Interjú Miklya Emesével és Miklya Zsolttal

2026. 10. 08.

Hogy áll neki a költő egy gyerekeknek szóló verseskötetnek? Hogy dolgozik együtt apa és lánya egy könyvön? Miben más gyerekeknek írni és illusztrálni, mint felnőtteknek (ha más egyáltalán)? Ezeket a kérdéseket és még sok másikat tettük fel Miklya Zsoltnak és Miklya Emesének, a Nagyobb az óriásnál című apa–lánya „tandemkötet" szerzőjének és illusztrátorának. Olvass tovább!

olvasd tovább »

Sütihasználati beállítások