Mrena Julianna 1979-ben született Jászberényben. Elég hamar beleszeretett a szavakba: nemcsak hogy falta a meséket, verseket, de írni is akarta őket. Még a nagybetűket tanulta, amikor már a műveit mondtam tollba az édesanyjának. Nagyon fiatalon, 15 évesen publikálni kezdett, 25 évesen jelent meg verseskötete, Kilenc élet címmel. Hamarosan az írás a hivatása is lett: dolgozott újságíróként, reklámszövegíróként, sorozatíróként és tartalomkészítőként is. Aztán megszületett a kisfia, és nemcsak a régi kedvenc verses mesék kerültek elő, hanem jöttek az új ötletek is. "Olyasmiket írok, amik tetszettek volna nekem gyerekként, és amiket szülőként is szívesen olvasok (na jó, fejből fújok), akár ezredjére is…" - mondja a szerző. Berlinben él a családjával, Budapestre és Szolnokra jár haza.
Így mesélt magáról:
"Kiskoromban nagyon nem aludtam. Az egész család felváltva altatott dalokkal, mesékkel, mondókákkal, én meg három éves koromra betéve tudtam már mindent. Mesezsák, mondták rám. Nyilván ezért vagyok annyira biztos benne, hogy a mese az egyik legfontosabb dolog a világon. Arra kell, hogy ne féljünk, hogy jobban tudjunk aludni, és szebbeket álmodjunk, pláne nyitott szemmel. És arra is kell, hogy többet tudjunk nevetni meg játszani. Tulajdonképpen ezért mesélek most már én is. "
Verses mesét olvasni jó. Erről, azt hiszem, senkit nem kell győzködni. Van valami szinte hipnotizáló egy jó ritmusú, pergő rímű szövegben, ami miatt lehetetlen nem végig olvasni a mesét vagy a fejezetet, legyen akármilyen hosszú is. Közben pedig észrevétlenül fejlődik a gyerekek memóriája és szókincse. Meg fogsz lepődni, mikor az ovisok oldalakat idéznek fejből, vagy éppen olyan kifejezéseket kezdenek el használni, ami egy alsós fogalmazásban is jól mutatna! Ismerd meg a mi kedvenc verses meséinket!
Verses mesét olvasni jó. Erről, azt hiszem, senkit nem kell győzködni. Van valami szinte hipnotizáló egy jó ritmusú, pergő rímű szövegben, ami miatt lehetetlen nem végig olvasni a mesét vagy a fejezetet, legyen akármilyen hosszú is. Közben pedig észrevétlenül fejlődik a gyerekek memóriája és szókincse. Meg fogsz lepődni, mikor az ovisok oldalakat idéznek fejből, vagy éppen olyan kifejezéseket kezdenek el használni, ami egy alsós fogalmazásban is jól mutatna! Ismerd meg a mi kedvenc verses meséinket!
<description><p>Ismerd meg a legfrissebb könyveket! Könyvek, amiket mi ajánlunk neked!</p></description>Figyelem, Bot Benő rajongók, ez lesz az új kedvenc könyvetek! Megérkezett Mrena Julianna és Szert-Szabó Dorottya legújabb könyve, melyben egy félpár zokni, név szerint Harusnya vándorútját követhetjük végig. Gyönyörű illusztrációk és egy vicces verses mese vár benneteket ebben a különleges kötetben. Olvass tovább!
Figyelem, Bot Benő rajongók, ez lesz az új kedvenc könyvetek! Megérkezett Mrena Julianna és Szert-Szabó Dorottya legújabb könyve, melyben egy félpár zokni, név szerint Harusnya vándorútját követhetjük végig. Gyönyörű illusztrációk és egy vicces verses mese vár benneteket ebben a különleges kötetben. Olvass tovább!
<description><p>Ismerd meg a legfrissebb könyveket! Könyvek, amiket mi ajánlunk neked!</p></description>Megérkezett az új kedvenc verses mesétek! Mrena Julianna, a Mese a kislajhárról, aki nem akart elaludni szerzője egy újabb fantasztikus könyvvel lepett meg bennünket, melyet ismét Szert-Szabó Dorottya rajzai tesznek teljessé.
Olvasd el, hogy indul Harusnya, a fél pár zokni nagy kalandja!
Megérkezett az új kedvenc verses mesétek! Mrena Julianna, a Mese a kislajhárról, aki nem akart elaludni szerzője egy újabb fantasztikus könyvvel lepett meg bennünket, melyet ismét Szert-Szabó Dorottya rajzai tesznek teljessé.
Olvasd el, hogy indul Harusnya, a fél pár zokni nagy kalandja!
<description><p>Olvass, hallgass, nézz mesét!</p></description>