A Pagony nemcsak egy gyerekkönyvesbolt-hálózat, hanem Magyarország egyik vezető gyerekkönyvkiadója. A kiadó könyveiről, játékairól, szerzőiről, illusztrátorairól itt mindent megtudhatsz!

Ki ne emlékezne Annipannira és Boribonra, a játékmackóra? Marék Veronika 1970-es években írt, immár klasszikus sorozatának főszereplői a harminc évvel ezelőtti gyerekek - azaz a mai szülők - kedvencei voltak, és úgy tűnik, a mai gyerekeknek is ugyanúgy a kedvenceivé váltak. A hétköznapi, minden gyerek számára ismerős, ugyanakkor nem didaktikus történetek, a jól követhető párbeszédek, a kedves és karakteres rajzok Marék Veronika "védjegyei". A régi sorozat öt kötete után a Pagony vadonatúj Boribon-történeteket is kiadott.
Gabo Kiadó
A Rumini Berg Judit regénye, amely 2007-ben megkapta az Év Gyerekkönyve nevű kitüntetést. A történet egy speciális világban játszódik, melynek benépesítői beszélő, társadalmat kiépítő állatok, illetve mágikus lények. A főszereplő Rumini, egy egér matróz, aki a Szélkirálynő nevezetű vitorláson próbál eljutni Pelevárba.
Csoda és Kósza is itt vannak a könyvekben, már csak olvasni kell róluk, és néha nyeríteni helyettük, lószívvel, ahogy ők is szokták, mondjuk, így: nyíííí-ha-ha-ha-ha-ha, brrrrrrrrrrrrrrrrrrrr!
Mindig van, aki újra elmeséli. Mindig van, akinek újra el lehet mesélni. A Pagony mesesorozata régi klasszikusok meséivel, egy mai klasszikus tolmácsolásásban, leendő klasszikusok rajzaival.
A Cipelő cicák apró kis játékcicák: testük tarkabarka, farkuk végén színes gyöngyök himbálódznak. Pont elférnek egy gyerek markában, gazdáik mindenhová magukkal cipelik őket. A felnőttek csak ennyit látnak...

„Akinek gyereke van, az folyamatosan mesékben és mesék között él..."

Interjú Trencséni Dáviddal, az Apa, építs nekem bim-bam tornyot! szerzőjével

2026. 02. 02.

Hogy lesz egy felnőtteknek író újságíróból meseíró? Mit lehet tenni, ha a gyerekünk kedvenc játékának egyszer csak nyoma vész? Milyen egy jó „apás" mese? Ezekre a kérdésekre és még sok másikra válaszolt Trencséni Dávid első gyermekkönyve, az Apa, építs nekem bim-bam tornyot! kapcsán. Olvass tovább!

olvasd tovább »

„Tanár Úr, kimennék betétet cserélni!”

Tabuk nélkül a menstruációról: ha megvan, vagy ha meglesz (vagy ha régen megvolt)

2026. 02. 02.

Dr. Benkovics Júlia szülész-nőgyógyász megírta azt a könyvet, aminek minden lány éjjeliszekrényén ott van a helye. Akkor, ha most kezd menstruálni, akkor, ha még nem kezd, de már tudni szeretné, mit jelent ez, és annak is fontos olvasmány, aki már jó ideje menstruál. De ez a könyv a szülőké is: nemcsak képbe rakja a már tapasztalt menstruáló anyákat, mi minden történik a testünkkel és mi mindent lehet tenni ezeken a napokon (hidd el, van új a nap alatt!), de egy kapaszkodót is ad: ha már tudod, hogy erről beszélni kéne a lányoddal, akkor jó barátod lesz a Megvan? című kötet. Anyák, apák, nagyszülők, gondozók: ez a könyv nektek is szól! Bemutatjuk részletesen, itt a Megvan? 

olvasd tovább »

Ez a könyv mintha a te gyerekedről (is) szólna!

Megérkezett az Apa, építs nekem bim-bam tornyot! című kötet

2026. 01. 30.

Milyen egy óvodás? Erre a kérdésre nehéz válaszolni. Néha kedvesen bújós, néha egy konyhacsempén pörgő hurrikán. Van, amikor türelmetlen, de van, amikor órákon keresztül csendben épít valamit a szobájában (de nem túl csendben, mert az azonnal beindítja a vészcsengőt a szülőknél). Mégis, minden ovisban van valami közös. Trencséni Dávid első gyerekkönyvének főszereplője, Brúnó pedig pont azt testesíti meg, ami minden óvodásban ott van. De ez vajon mi? Olvass tovább és tudd meg a cikkünkből! 

olvasd tovább »

Sütihasználati beállítások