Lencse Máté

Lencse Máté pedagógus, játéktervező. Főállásban az Igazgyöngy Alapítvány Toldi Tanodájának szakmai vezetője, ahol például társasjátékok pedagógiai célú felhasználásával segíti hátrányos helyzetű gyerekek és fiatalok tanulását, akik egyébként kiváló tesztelői a Pagony készülő játékainak. Első társasjátéka 2016-ban jelent meg, Űrcsempészek címmel, a Gémklub gondozásában. A Pagonynál 2018 óta publikál, a Rumini: Kincsesláda óta minden évben jelent meg játéka vagy társasjátékos könyve, jelenleg is több projekten dolgozik a kiadóval, ahol fejlesztőként, tanácsadóként mások megjelenését is támogatja. Emellett civil szervezetekkel együtt dolgozva, tematikus-, fejlesztő-, érzékenyítő társasjátékokat is tervez. Mivel kislánya óvodás korba lépett, már kisebbeknek szóló ötletekkel is bombázza a kiadót.

nálunk megjelent könyvei