1988. február 22-én született Kecskeméten.
A magyar alapszakot a Szegedi Tudományegyetemen, a magyartanár-történelemtanár mesterképzést az ELTE-n végezte.
Szövegeit az ÚjNautilus, az Irodalmi Jelen, a Napút, a Műút, A Kulter és az Irodalmi szemle közölte. Befogad és kitaszít című regényét 2016-ban, A csillagos égig című kötetét 2017-ben adta ki a Napkút Kiadó.
Jelenleg Budapesten él.
Mit adjunk a gyerek kezébe, amikor már nem kisgyerek, de még nem is igazán tinédzser? Sokáig nagy kihívást jelentett számunkra olvasmányt ajánlani nekik, mert elég összetett a helyzetük. Ne legyen mese (azok már száműzve vannak a dedós kategóriába), de ne is legyen olyasmi, amit még nem feltétlenül tudnak megemészteni, mert túl nyomasztó, vagy egyszerűen nem a korosztályuknak megfelelő problémákról, sajátosságokról szól.

<description><p>A Pagony ifjúsági kiadója. Könyvek, cikkek 12 éven felüleiknek.</p></description>
Ha valamit meg szeretnénk tanítani a gyerekeknek, elengedhetetlenül fontos, hogy azt a magukénak érezzék, megtalálják benne az újdonság izgalmát, ugyanakkor saját magukat is. Ez a történelem tanulásánál különösen nehéz feladat, hiszen több száz éve történt eseményekhez kell valamilyen módon kapcsolódnunk.
Az Abszolút töri sorozat pont ebben segít: olvasd el, hogyan!

Huszonötöt kiválasztani a tavaly megjelent rengeteg kiváló könyvünkből: nagy munka, nagy felelősség. Majdnem olyan nagy, mint végigolvasni mind a huszonötöt. Elkötelezett olvasóink akár ezt is megtehetik, vagy válogathatnak kedvükre hossz, stílus és korosztály szerint. Az alapot mi biztosítjuk: itt van negyedszáz remek könyv a tavalyi évből!

<description><p>Ismerd meg a legfrissebb könyveket! Könyvek, amiket mi ajánlunk neked!</p></description>