A 7-10 évesek az a korosztály, aki már igénylik az összetettebb olvasmányokat, és bár még nem adnánk a kezükbe egy 300 oldalas regényt, szeretnénk, ha örömmel olvasnának. Nagyon fontos, hogy olyan könyvek közül választhassanak, amik egyszerre jelentenek kihívást és sikert, ugyanakkor maiak, szórakoztatóak és lekötik a figyelmüket.
A cél az, hogy a gyerekek élvezzék az olvasást, így a Zseblámpás könyvek egytől egyig vidám, kalandos és pörgős olvasmányok. Tudj meg róluk mindent!

Biztosan sokan ismeritek a Most én olvasok!-sorozatot és az Abszolút könyveket is. Előbbi az épphogy olvasni tudó korosztályt segíti abban, hogy megismerjék azt a sikerélményt, amit egy önállóan olvasott mese nyújtani tud. Utóbbi pedig a 9-12 éves korosztályt célozza nekik, róluk szóló, hol vidámabb, hol kicsit elgondolkodtatóbb témájú regényekkel.
De volt egy korosztály, akik mintha kicsit kimaradtak volna a jóból. Mi is érzékeltük és ti is jeleztétek felénk: mi van azokkal a gyerekekkel, akik már túl vannak a Most én olvasok! szintjén, de még túl nagy kihívás számukra egy több száz oldalas regényt elolvasni?
A Zseblámpás könyvek pont a kettő között vannak: 150-200 oldalasak, tehát valódi regények, de még vannak bennük fekete-fehér képek, viszonylag nagy a betűméretük és szellősen szedettek.
A sorozatot eddig megjelent kötetei mind könnyed, vicces és izgalmas olvasmányok. Ismerjétek meg őket!
Kattints ide és rendeld meg most!
Sherlock Bones és a koronaékszerek esete
Ha szeretnéd, hogy az első igazi könyv, amit a gyerkőc egyedül végigolvas vicces, nyomozós és még interaktív is legyen, akkor ne keresgélj tovább! A Sherlock Bones és a koronaékszerek esete ezt mind tudja!Sherlock Bones és a fáraó maszkja
Sherlock Bones és az eltűnő mágus rejtélye
Megálljatok, tolvajok! - Az időtükrön át
A Megálljatok tolvajok! egy nyomozós, pörgős kalandregény, de nem ez teszi igazán különlegessé, hanem az, hogy a gyerekek a saját családjukba érkeznek vissza, 1912-be. Lányok és fiúk egyaránt imádni fogják!
Tedd kosárba!
Százéves karácsony - Az időtükrön át
Az időutazás folytatódik! Az időtökrün át-sorozat második részében Alex és Ruby a viktoriánus korba utazik vissza, ráadásul éppen karácsony előestéjén! Vajon miért szólította most vissza a gyerekeket a tükör? És hogy lehet, hogy egy múltbéli rokon felismeri őket?Szafari az Ábránd-lakótelepen
Bali, a kedves, de beszédhibája miatt némiképp bátortalan kisiskolás hipp-hopp egy városi szafari kellős közepén találja magát. A zsiráf, a tigris és a gyűrűsfarkú maki a Főtanácsossal szeretnének beszélni, hogy a városi szafariparkban lakó állatok életkörülményein javítsanak.Gévai Csilla könyve igazi hűsítő csemege lesz a nyári szünetben egy finom limonádé mellé! A lebilincselően izgalmas,
Föld alatti kaland tigrissel és buszokkal
Kovács Attila rengeteg könyvet írt már a kisiskolás korosztálynak, és ez a tapasztalat nagyon is érződik a Föld alatti kaland című regényén. Pontosan tudja, hogyan lehet nemcsak megragadni, de fent is tartani az alsós olvasók figyelmét. Zseblámpás könyve vicces és fordulatos, biztos, hogy minden kütyürajongó kisiskolásból lelkes olvasót varázsol majd!A gonosz törpekommandósok világuralmi terveinek csúf bukása egyetlen eseményteli csütörtök délután
Akciók, hírek, érdekességek, ajánlók a gyerekkönyvek világából
Ha nem szeretnél lemaradni az újdonságainkról, akcióinkról és különleges programjainkról, akkor iratkozz fel a hírlevelünkre!
Feliratkozom!
Eredeti ár:
2990
Online ár: NaN
Eredeti ár:
2990
Online ár: NaN
Eredeti ár:
2990
Online ár: NaN
Eredeti ár:
2990
Online ár: NaN
Eredeti ár:
3490
Online ár: NaN
Eredeti ár:
3490
Online ár: NaN
Eredeti ár:
2990
Online ár: NaN
Eredeti ár:
2990
Online ár: NaN
Eredeti ár:
2990
Online ár: NaN
Eredeti ár:
2990
Online ár: NaN
Eredeti ár:
2990
Online ár: NaN
Eredeti ár:
3490
Online ár: NaN
Eredeti ár:
2990
Online ár: NaN
Eredeti ár:
3490
Online ár: NaN
Eredeti ár:
3490
Online ár: NaN
Eredeti ár:
3490
Online ár: NaN
Eredeti ár:
3490
Online ár: NaN
Eredeti ár:
3490
Online ár: NaN
Eredeti ár:
3490
Online ár: NaN
Eredeti ár:
3490
Online ár: NaN
Eredeti ár:
3490
Online ár: NaN
Eredeti ár:
3490
Online ár: NaN
Eredeti ár:
2800
Online ár: NaN
Eredeti ár:
2790
Online ár: NaN
Eredeti ár:
2390
Online ár: NaN
Eredeti ár:
3490
Online ár: NaN
Eredeti ár:
3490
Online ár: NaN
Eredeti ár:
3490
Online ár: NaN
Eredeti ár:
3490
Online ár: NaN
Eredeti ár:
3490
Online ár: NaN
Eredeti ár:
2990 Ft
Online ár: 2542 Ft
Eredeti ár:
2990 Ft
Online ár: 2542 Ft
Eredeti ár:
2990 Ft
Online ár: 2542 Ft
Eredeti ár:
2990 Ft
Online ár: 2542 Ft
Eredeti ár:
2990 Ft
Online ár: 2542 Ft
Eredeti ár:
2990 Ft
Online ár: 2542 Ft
Eredeti ár:
2990 Ft
Online ár: 2542 Ft
Eredeti ár:
2990 Ft
Online ár: 2542 Ft
Eredeti ár:
3490 Ft
Online ár: 2967 Ft
Eredeti ár:
2990 Ft
Online ár: 2542 Ft
Eredeti ár:
3490 Ft
Online ár: 2967 Ft
Eredeti ár:
3490 Ft
Online ár: 2967 Ft
Eredeti ár:
3490 Ft
Online ár: 2967 Ft
Eredeti ár:
3490 Ft
Online ár: 2967 Ft
Eredeti ár:
3490 Ft
Online ár: 2967 Ft
Eredeti ár:
3490 Ft
Online ár: 2967 Ft
Eredeti ár:
3490 Ft
Online ár: 2967 Ft
Eredeti ár:
3490 Ft
Online ár: 2967 Ft
Eredeti ár:
3490 Ft
Online ár: 2967 Ft
Eredeti ár:
3490 Ft
Online ár: 3141 Ft
Eredeti ár:
3490 Ft
Online ár: 3141 Ft
Eredeti ár:
3490 Ft
Online ár: 3141 Ft
Eredeti ár:
3490 Ft
Online ár: 3141 Ft
Eredeti ár:
3490 Ft
Online ár: 3141 Ft
Mindenkinek jól jön néhanapján egy oroszlán segítsége, de csak egy rövid időre... Csak amíg móresre tanítunk valakit, aki bántott. Csak amíg kihúz a kalamajkából, ha elfelejtettünk valami fontosat. Csak amíg... csak amíg kérünk egy kis időt, hogy kicsit nagyobbak legyünk. Olvass bele az egyszerre kalandos és érzékeny történetbe, itt az Oscar és az oroszlán!

<description>
Ismerd meg a legfrissebb könyveket! Könyvek, amiket mi ajánlunk neked!
</description>Mennyi esélye van egy fészekből kiesett varjúfiókának? Szerencsére elég sok, mert mindig akadnak Kedves Emberek, akik megmentik, akik a pólójukba bugyolálják, akik befogadják. A Szárnyas Asszony is egy ilyen Kedves Ember, akinek a kertjében (és szívében) nemcsak Lívia, hanem számtalan macska, kacsa, tyúk, kutya és még rengeteg másféle állat elfér. Tyúkból, kutyából és macskából sok van, Líviából viszont csak egy... Kiss Judit Ágnes regénye érzékenyen, hatalmas szeretettel mutatja be, milyen az, amikor valaki megtalálja azt, ahova a nagyvilágban tartozik. Olvass tovább, ismerd meg ezt a gyönyörű könyvet!
Mennyi esélye van egy fészekből kiesett varjúfiókának? Szerencsére elég sok, mert mindig akadnak Kedves Emberek, akik megmentik, akik a pólójukba bugyolálják, akik befogadják. A Szárnyas Asszony is egy ilyen Kedves Ember, akinek a kertjében (és szívében) nemcsak Lívia, hanem számtalan macska, kacsa, tyúk, kutya és még rengeteg másféle állat elfér. Tyúkból, kutyából és macskából sok van, Líviából viszont csak egy... Kiss Judit Ágnes regénye érzékenyen, hatalmas szeretettel mutatja be, milyen az, amikor valaki megtalálja azt, ahova a nagyvilágban tartozik. Olvass tovább, ismerd meg ezt a gyönyörű könyvet!
<description>
Ismerd meg a legfrissebb könyveket! Könyvek, amiket mi ajánlunk neked!
</description>Julia Donaldsonról mindenkinek a verses mesék jutnak először eszébe. Most egy olyan meséből mutatunk részletet nektek, amelyet hat éves kortól ajánlunk, akár felolvasásra, akár első olvasóknak is, és a Zseblámpás Könyvek sorozatban jelent meg. A történetek főszereplője, Adél, egy félénk, szófogadó kislány. Ám egy nap kilép a tükörből tükörképe, Tüköry Léda, és a legeszeveszettebb ötletekkel bombázza őt. Léda, állítása szerint legalábbis, egy igazi hercegkisasszony! Mindenféle vad kalandba rántja fura ötleteivel Adélt, akinek nem árt a nagy adag vagányság. Mi meg kacaghatunk viharos kalandjaikon, és a mesevilág és a valóság összekavarodásán. Az olvasmányos, vicces kötet még a nehezebben olvasó gyerekeket is leköti. Olvass bele te is!
Julia Donaldsonról mindenkinek a verses mesék jutnak először eszébe. Most egy olyan meséből mutatunk részletet nektek, amelyet hat éves kortól ajánlunk, akár felolvasásra, akár első olvasóknak is, és a Zseblámpás Könyvek sorozatban jelent meg. A történetek főszereplője, Adél, egy félénk, szófogadó kislány. Ám egy nap kilép a tükörből tükörképe, Tüköry Léda, és a legeszeveszettebb ötletekkel bombázza őt. Léda, állítása szerint legalábbis, egy igazi hercegkisasszony! Mindenféle vad kalandba rántja fura ötleteivel Adélt, akinek nem árt a nagy adag vagányság. Mi meg kacaghatunk viharos kalandjaikon, és a mesevilág és a valóság összekavarodásán. Az olvasmányos, vicces kötet még a nehezebben olvasó gyerekeket is leköti. Olvass bele te is!
<description>
Olvass, hallgass, nézz mesét!
</description>A graffaló, A csiga és a bálna, Kvirtek és Kvartok, Csodakukac... Gyerekek és felnőttek ezrei rajonganak Julia Donaldson vicces verses meséiért. De azt vajon tudtátok, hogy az írónő a prózaírásban is remekel? A Tüköry Léda hercegkisasszony című könyvéért rajonganak az angol gyerekek, annyira, hogy még tévés sorozat is készült a regény alapján! Most pedig a magyar olvasók is megtapasztalhatják, milyen Julia Donaldson prózája – annyit elárulunk, hogy ugyanannyira vicces és kedves, mint a versei! Olvass tovább: ismerd meg ezt a szuper könyvet!
A graffaló, A csiga és a bálna, Kvirtek és Kvartok, Csodakukac... Gyerekek és felnőttek ezrei rajonganak Julia Donaldson vicces verses meséiért. De azt vajon tudtátok, hogy az írónő a prózaírásban is remekel? A Tüköry Léda hercegkisasszony című könyvéért rajonganak az angol gyerekek, annyira, hogy még tévés sorozat is készült a regény alapján! Most pedig a magyar olvasók is megtapasztalhatják, milyen Julia Donaldson prózája – annyit elárulunk, hogy ugyanannyira vicces és kedves, mint a versei! Olvass tovább: ismerd meg ezt a szuper könyvet!
Mire képes egy osztályközösség, sőt, egy iskolaközösség, ha összefognak egy közös cél érdekében? Milyen az, ha valaki, legyen bármilyen segítőkész, nem tud bekapcsolódni a közös munkába, mert úgy érzi, nem illik a közösségbe? Wéber Anikó legújabb, karácsonyi hangulatú regénye, az Akit csak a fenyők láttak ezeket a kérdéseket feszegeti hatalmas megértéssel, türelemmel és gyerekközpontúsággal. Olvass tovább, ismerd meg ezt a különlegesen aktuális regényt!
Mire képes egy osztályközösség, sőt, egy iskolaközösség, ha összefognak egy közös cél érdekében? Milyen az, ha valaki, legyen bármilyen segítőkész, nem tud bekapcsolódni a közös munkába, mert úgy érzi, nem illik a közösségbe? Wéber Anikó legújabb, karácsonyi hangulatú regénye, az Akit csak a fenyők láttak ezeket a kérdéseket feszegeti hatalmas megértéssel, türelemmel és gyerekközpontúsággal. Olvass tovább, ismerd meg ezt a különlegesen aktuális regényt!
<description>
Ismerd meg a legfrissebb könyveket! Könyvek, amiket mi ajánlunk neked!
</description>Egy váratlan vonatkésés miatt Sherlock Bones és nyomozótársa, Dr. Jane Catson Berlinből Párizs felé veszik útjukat, egy hiéna, egy tehén és egy bűzösborz társaságában egy hálókocsiban. Catson éjjel egy macskamágussal találkozik, de reggelre már sehol sem találja. Vajon a többi utas tud róla valamit? Ki sántikál rosszban a vonat utasai közül? Az aluszékony lajhárpár? A vonat végén utazó művészcsoport? A főpincér? Mindenki gyanús, és a detektívnek nincs sok ideje, hiszen a vonat nemsokára Párizsba ér... Olvass bele az eltűnő mágus rejtélyébe, Demény Eszter kiváló fordításában!
Egy váratlan vonatkésés miatt Sherlock Bones és nyomozótársa, Dr. Jane Catson Berlinből Párizs felé veszik útjukat, egy hiéna, egy tehén és egy bűzösborz társaságában egy hálókocsiban. Catson éjjel egy macskamágussal találkozik, de reggelre már sehol sem találja. Vajon a többi utas tud róla valamit? Ki sántikál rosszban a vonat utasai közül? Az aluszékony lajhárpár? A vonat végén utazó művészcsoport? A főpincér? Mindenki gyanús, és a detektívnek nincs sok ideje, hiszen a vonat nemsokára Párizsba ér... Olvass bele az eltűnő mágus rejtélyébe, Demény Eszter kiváló fordításában!
<description>
Olvass, hallgass, nézz mesét!
</description>Kincskeresés a félelmetes piramisok árnyékában, eltűnt koronaékszerek utáni izgalmas nyomozás és rengeteg más kaland – ezek mind Sherlock Bones, a kiváló kutyadetektív már megoldott esetei. Ha a gyereked imád nyomozni, kincset keresni, vagy csak be akarod őt vezetni a krimi világába, akkor a legjobb választás a Sherlock Bones-sorozat, aminek immár a harmadik része is megjelent magyarul: Sherlock Bones és az eltűnő mágus rejtélye. Olvass tovább, ismerd meg ezt a csavaros történetet!
Kincskeresés a félelmetes piramisok árnyékában, eltűnt koronaékszerek utáni izgalmas nyomozás és rengeteg más kaland – ezek mind Sherlock Bones, a kiváló kutyadetektív már megoldott esetei. Ha a gyereked imád nyomozni, kincset keresni, vagy csak be akarod őt vezetni a krimi világába, akkor a legjobb választás a Sherlock Bones-sorozat, aminek immár a harmadik része is megjelent magyarul: Sherlock Bones és az eltűnő mágus rejtélye. Olvass tovább, ismerd meg ezt a csavaros történetet!
<description>
Ismerd meg a legfrissebb könyveket! Könyvek, amiket mi ajánlunk neked!
</description>Amelyik gyerek nem űrhajós vagy felfedező akar lenni, az biztosan arról álmodozik, hogy egyiptológus lesz. Fáraók, múmiák, szkarabeuszok, titkos csapdák, piramisok... Ebbe a világba kalauzolnak el a híres kutyadetektív, Sherlock Bones legújabb kalandjai a Scherlock Bones és a fáraó maszkja című könyvben. Kötelező olvasmány minden egyiptom-mániásnak, régészpalántának és persze a rejtélyek szerelmeseinek. Olvass tovább, és tudj meg minden erről a rejtélyes esetről!
Amelyik gyerek nem űrhajós vagy felfedező akar lenni, az biztosan arról álmodozik, hogy egyiptológus lesz. Fáraók, múmiák, szkarabeuszok, titkos csapdák, piramisok... Ebbe a világba kalauzolnak el a híres kutyadetektív, Sherlock Bones legújabb kalandjai a Scherlock Bones és a fáraó maszkja című könyvben. Kötelező olvasmány minden egyiptom-mániásnak, régészpalántának és persze a rejtélyek szerelmeseinek. Olvass tovább, és tudj meg minden erről a rejtélyes esetről!
<description>
Ismerd meg a legfrissebb könyveket! Könyvek, amiket mi ajánlunk neked!
</description>Egyiptom, az ősi átkok, szkarabeuszok és múmiák földje... A világ leghíresebb kutyadetektíve, Sherlock Bones, és hűséges nyomozótársa, Dr. Catson nyaralni érkeznek Egyiptomba, de már az első nap ősi átkokról szóló mendemondákkal találkoznak, és egy olyan rejtély közepébe csöppennek, melynek szálait mintha a világ leggonoszabb patkánybűnözője tartaná a kezében... Olvass bele a könyvbe, és vesd be magad a titkokkal teli piramiskamrákba!
Egyiptom, az ősi átkok, szkarabeuszok és múmiák földje... A világ leghíresebb kutyadetektíve, Sherlock Bones, és hűséges nyomozótársa, Dr. Catson nyaralni érkeznek Egyiptomba, de már az első nap ősi átkokról szóló mendemondákkal találkoznak, és egy olyan rejtély közepébe csöppennek, melynek szálait mintha a világ leggonoszabb patkánybűnözője tartaná a kezében... Olvass bele a könyvbe, és vesd be magad a titkokkal teli piramiskamrákba!
<description>
Olvass, hallgass, nézz mesét!
</description>Szuper hírünk van azoknak, akik szeretik a lovas történeteket, de leginkább azoknak a kisiskolásoknak, akik imádták Lópaci és Csuti meséit a Kockacukor lovassuli-sorozatban. Vadadi Adrienn most a Zseblámpás könyvek sorozatban írta meg a lovardai kalandok folytatását. Olvasd el a Töpörtyű, a póni első fejezetét, melyben Csuti nyári lovastábort szervez!
Szuper hírünk van azoknak, akik szeretik a lovas történeteket, de leginkább azoknak a kisiskolásoknak, akik imádták Lópaci és Csuti meséit a Kockacukor lovassuli-sorozatban. Vadadi Adrienn most a Zseblámpás könyvek sorozatban írta meg a lovardai kalandok folytatását. Olvasd el a Töpörtyű, a póni első fejezetét, melyben Csuti nyári lovastábort szervez!
<description>
Olvass, hallgass, nézz mesét!
</description>Szuper könyvünk érkezett a 7-10 éves korosztály számára, mely nem csak a szabad játék fontosságát hangsúlyozza, de nagy segítség lehet az önálló olvasás felé vezető úton is. Olvass bele a Zseblámpás könyvek új részébe, a Szerdán végre játszhatok!-ba!
Szuper könyvünk érkezett a 7-10 éves korosztály számára, mely nem csak a szabad játék fontosságát hangsúlyozza, de nagy segítség lehet az önálló olvasás felé vezető úton is. Olvass bele a Zseblámpás könyvek új részébe, a Szerdán végre játszhatok!-ba!
<description>
Olvass, hallgass, nézz mesét!
</description>Egy kedves meseregényt keresel a barátságról, az elfogadásról és a szaszkvacsokrók? Megtaláltad! Ellen Potter könyve, a Nagyláb, Kisláb a Zseblámpás könyvek sorozatban jelent meg, és tökéletes első "igzai könyv", amit a 7-10 éves korosztály már önállóan is elolvashat. Olvass bele!
Egy kedves meseregényt keresel a barátságról, az elfogadásról és a szaszkvacsokrók? Megtaláltad! Ellen Potter könyve, a Nagyláb, Kisláb a Zseblámpás könyvek sorozatban jelent meg, és tökéletes első "igzai könyv", amit a 7-10 éves korosztály már önállóan is elolvashat. Olvass bele!
<description>
Ismerd meg a legfrissebb könyveket! Könyvek, amiket mi ajánlunk neked!
</description>Varázslatos új regénnyel bővült a Zseblámpás Könyvek-sorozat! Igaz Dóra könyve tökéletes első fantasy lehet az érdeklődő alsósok számára; könnyeden vezeti be az olvasót a műfaj összetettségébe egy fordulatos, szívmelengető történeten keresztül. Olvasd el a Groll legendája első fejezetét!
Varázslatos új regénnyel bővült a Zseblámpás Könyvek-sorozat! Igaz Dóra könyve tökéletes első fantasy lehet az érdeklődő alsósok számára; könnyeden vezeti be az olvasót a műfaj összetettségébe egy fordulatos, szívmelengető történeten keresztül. Olvasd el a Groll legendája első fejezetét!
<description>
Olvass, hallgass, nézz mesét!
</description>Folytatódik Az időtükrön át-sorozat! A Megálljatok, tolvajok!-ban megismert Alex és Ruby ezúttal a viktoriánus korba utazik vissza. Ráadásul épp karácsony előestéjén! Érdekel egy igazi, karácsonyi időutazós regény? Akkor olvass bele a Zseblámpás-könyvek letehetetlen, ünnepi részébe, a Százéves karácsonyba!
Folytatódik Az időtükrön át-sorozat! A Megálljatok, tolvajok!-ban megismert Alex és Ruby ezúttal a viktoriánus korba utazik vissza. Ráadásul épp karácsony előestéjén! Érdekel egy igazi, karácsonyi időutazós regény? Akkor olvass bele a Zseblámpás-könyvek letehetetlen, ünnepi részébe, a Százéves karácsonyba!
<description>
Olvass, hallgass, nézz mesét!
</description>Megjelent a Zseblámpás könyvek legújabb réssze! Ezúttal az ismert karikaturista és képregényrajzoló, Marabu mesél az alsósoknak! Vajon hogyan állítja meg a gonosz törpekommandósokat két álszakállas kisiskolás? Tudj meg mindent erről a fergeteges humorú, letehetetlen könyvről!
Megjelent a Zseblámpás könyvek legújabb réssze! Ezúttal az ismert karikaturista és képregényrajzoló, Marabu mesél az alsósoknak! Vajon hogyan állítja meg a gonosz törpekommandósokat két álszakállas kisiskolás? Tudj meg mindent erről a fergeteges humorú, letehetetlen könyvről!
<description>
Ismerd meg a legfrissebb könyveket! Könyvek, amiket mi ajánlunk neked!
</description>A gonosz törpekommandósok világuralmi terveinek csúf bukása egyetlen eseményteli csütörtök délután. Már a cím sem mindennapi, hát még a történet! Olvass bele a Zseblámpás könyvek legújabb részébe!
A gonosz törpekommandósok világuralmi terveinek csúf bukása egyetlen eseményteli csütörtök délután. Már a cím sem mindennapi, hát még a történet! Olvass bele a Zseblámpás könyvek legújabb részébe!
<description>
Olvass, hallgass, nézz mesét!
</description>A Lili, Mikkó és a minikalózok a Pagony legújabb sorozatának, a Zseblámpás könyveknek egyik első megjelent kötete. Szuper vicces és kalandos történet egy testvérpárról, akik azt gondolják, hogy kissé utálatos nagybátyjuknál, Jimnél az unatkozáson kívül nem sok minden várja őket, amíg szüleik távol vannak.
De nagyobbat nem is tévedhetnének! Ismerd meg a sorozatot és a regényt is!
A Lili, Mikkó és a minikalózok a Pagony legújabb sorozatának, a Zseblámpás könyveknek egyik első megjelent kötete. Szuper vicces és kalandos történet egy testvérpárról, akik azt gondolják, hogy kissé utálatos nagybátyjuknál, Jimnél az unatkozáson kívül nem sok minden várja őket, amíg szüleik távol vannak.
De nagyobbat nem is tévedhetnének! Ismerd meg a sorozatot és a regényt is!
Kertész Erzsi legújabb könyve, a Mindig másnap a Pagony legújabb sorozatának, a Zseblámpás könyveknek egyik alapító tagja. A sorozat azért született, hogy a lelkes (és kevésbé lelkes), de már folyékonyan olvasó gyerekeket beszippantsa az olvasás világába.
A Mindig másnap esetében ez konkrétan elkerülhetetlen: egy teljesen hétköznapi család abszolút nem hétköznapi kalandjairól szól. Olvassatok bele!

Kertész Erzsi legújabb könyve, a Mindig másnap a Pagony legújabb sorozatának, a Zseblámpás könyveknek egyik alapító tagja. A sorozat azért született, hogy a lelkes (és kevésbé lelkes), de már folyékonyan olvasó gyerekeket beszippantsa az olvasás világába. A Mindig másnap esetében ez konkrétan elkerülhetetlen: egy teljesen hétköznapi család abszolút nem hétköznapi kalandjairól szól. Tarts velünk, elmesélünk mindent a sorozatról és a regényről is!
Kertész Erzsi legújabb könyve, a Mindig másnap a Pagony legújabb sorozatának, a Zseblámpás könyveknek egyik alapító tagja. A sorozat azért született, hogy a lelkes (és kevésbé lelkes), de már folyékonyan olvasó gyerekeket beszippantsa az olvasás világába. A Mindig másnap esetében ez konkrétan elkerülhetetlen: egy teljesen hétköznapi család abszolút nem hétköznapi kalandjairól szól. Tarts velünk, elmesélünk mindent a sorozatról és a regényről is!
<description>
Ismerd meg a legfrissebb könyveket! Könyvek, amiket mi ajánlunk neked!
</description>Lili, Mikkó és a minikalózok. Már a címe megvett minket, alig vártuk, hogy a kezünkben tarthassuk! Ez a szuper izgalmas és vicces regény a Pagony legújabb sorozatának, a Zseblámpás könyveknek egyik első megjelent kötete. A sorozat azért született, hogy a lelkes (és kevésbé lelkes), de már folyékonyan olvasó gyerekeket beszippantsa az olvasás világába.
Lili és Mikkó azt gondolják, hogy kissé utálatos nagybátyjuknál, Jimnél az unatkozáson kívül nem sok minden várja őket, de nagyobbat nem is tévedhetnének!
Olvasd el, hogyan kezdődik a történet!
Lili, Mikkó és a minikalózok. Már a címe megvett minket, alig vártuk, hogy a kezünkben tarthassuk! Ez a szuper izgalmas és vicces regény a Pagony legújabb sorozatának, a Zseblámpás könyveknek egyik első megjelent kötete. A sorozat azért született, hogy a lelkes (és kevésbé lelkes), de már folyékonyan olvasó gyerekeket beszippantsa az olvasás világába.
Lili és Mikkó azt gondolják, hogy kissé utálatos nagybátyjuknál, Jimnél az unatkozáson kívül nem sok minden várja őket, de nagyobbat nem is tévedhetnének!
Olvasd el, hogyan kezdődik a történet!
A Megálljatok, tolvajok! a Pagony legújabb sorozatának, a Zseblámpás könyveknek egyik első megjelent kötete. A sorozat azért született, hogy a lelkes (és kevésbé lelkes), de már folyékonyan olvasó gyerekeket beszippantsa az olvasás világába.
Az időutazós könyvekkel egyszerűen nem tudnak betelni a gyerekek, amit mi maximálisan meg is értünk, ugyanis mi is ugyanígy vagyunk ezzel. Ezúttal Alex és Ruby lépnek át a múltba egy régi tükrön keresztül, és a saját ükszüleik világában találják magukat, ahol ráadásul egyéb megfejtésre váró rejtélyek is várják őket…
Olvass bele most te is!

A Megálljatok, tolvajok! a Pagony legújabb sorozatának, a Zseblámpás könyveknek egyik első megjelent kötete.