Bendl Vera: Berci nem megy iskolába – 8. fejezetRemsey Dávid rajzaival
Bendl Vera a Pagony egyik legújabb szerzője, Mihályi Csongor és az időgyurma című meseregényét már eléritek a webshopban! Most viszont Berciről ír, aki, hozzátok hasonlóan, most nem mehet iskolába – és, valljuk be, Berci ennek igencsak örül. De aztán kiderül, hogy azért mégiscsak van iskola, csak nem úgy, ráadásul Mamóval sem lehet találkozni – csak grannykype-on. Hogy erről még sohasem hallottál? Mi sem. Bercinek ugyanis nem mindennapi nagymamája van, hanem olyan, aki sokkal többet tud, mint hinnéd. Lehet, hogy még varázsereje is van?
Az előző részért kattints ide, ha pedig már tűkön ülve vártad a folytatást, olvass tovább!
Bendl Vera a Pagony egyik legújabb szerzője, Mihályi Csongor és az időgyurma című meseregényét már eléritek a webshopban! Most viszont Berciről ír, aki, hozzátok hasonlóan, most nem mehet iskolába – és, valljuk be, Berci ennek igencsak örül. De aztán kiderül, hogy azért mégiscsak van iskola, csak nem úgy, ráadásul Mamóval sem lehet találkozni – csak grannykype-on. Hogy erről még sohasem hallottál? Mi sem. Bercinek ugyanis nem mindennapi nagymamája van, hanem olyan, aki sokkal többet tud, mint hinnéd. Lehet, hogy még varázsereje is van?
Az előző részért kattints ide, ha pedig már tűkön ülve vártad a folytatást, olvass tovább!
Elkezdődik a nagy antiká-teszt
„Csaba, maradj itthon, mondd, hogy beteg vagy, teljesen szükségtelen annyi emberrel találkoznod”, kérlelte anya apát még ott, jóganadrágban, miután egy mérges mozdulattal kikapcsolta az összes tanítványát a telefonján, majd megállt apa előtt csípőre tett kézzel. „Mártikám, tudod, hogy ez nem úgy megy, ha egyszer a Vastag Jankó mond valamit, akkor kész. Csak egy délelőtt lesz egyébként is, szerintem nem kell annyira aggódni. Leálltak a szerverek – bejelentkezem, tudod, az én jelszavam nélkül nem indulnak el, meetingelünk egyet Jankóval meg a kollégákkal, de csak tíz percre, aztán annyi”, és Berci szerint igazán valószínűnek tűnt, hogy apára szükség van, hiszen rendszermérnök volt egy erőműben, a rendszermérnökök pedig esetenként nélkülözhetetlenek, viszont anya tett a rendszerekre, egy fikarcnyit sem törődött velük, ezt mondhatjuk, mert csípőre tett kézzel így folytatta, „De, kell aggódni, én felhívom a főnöködet most, és megmondom, hogy nem mehetsz”, közölte nagy komolyan, de erre meg apa legyintett, „Mártikám, te annyira vagy szigorú és határozott, mint egy pici póni, ezt mindketten tudjuk, a Jankó csak kinevetne”, amivel Berci nem annyira értett egyet, mert anya igenis határozott tudott lenni abban, hogy például most azonnal fel kell állni a számítógép elől, és abbahagyni a mesenézést, de legfőképpen, hogy MINDENKÉPPEN tiszta ruhát kell venni akkor is, ha csak online járunk iskolába és legfeljebb a pólónkat látják a többiek (ennek TÉNYLEG mi értelme?), vagy hogy hajat kell mosni alkalmanként, sőt, még vágni is!, na, ebben anya megrögzött és tántoríthatatlan volt, és Bercinek sosem sikerült lebeszélnie a szándékairól – maximum csak ideig óráig. De anya apával nem járt sikerrel, mert apa folyton a Vastag Jankóra hivatkozott, meg arra, hogy elveszítheti az állását, és végül bedobta azt is, hogy ha már elmegy, akkor ő bevásárol Mamónak. Anyát ez nem nyugtatta meg, azt mondta, a boltba inkább elengedi, de a munkahelyére nem, erre viszont apa azt válaszolta, hogy most ebben, amit anya magyaráz, nincsen semmi logika, mert tudja meg, hogy a boltban nyüzsögnek a gyanúsabbnál gyanúsabb, ki tudja, honnan jött emberek, a munkahelyén meg legalább ismeri a lakhelyüket. Anya szerint ezzel nincsenek előrébb, az anyjuk neve sem számít, ha vírusról van szó, a vírus nem a lakcímkártyát nézi, de aztán innen igazából abbahagyta az ellenérveket, és kikészítette a vacsorát, majd végül hárman jó hangulatban megették – Jusztinak persze halaszthatatlan videochatje akadt, és még apa fenyegetéseire sem hagyta abba –, viszont másnap reggel apa tényleg fogta magát, és elindult dolgozni.
Nap közben aztán Jusztinak is támadtak ötletei. Az egyik iskolai szünetben átsétált Berci szobájába, és odasúgta neki, „ma elkezdjük tesztelni a köpenyeket és a szemüveget, ki tudja, mikor lesz éles helyzet”, mire Berci bólintott, mint a nyomozós filmekben szoktak egymásnak bólintani a detektívek, mint a 007-es és társa, vagyishogy… ja, neki nincs is társa, lényeg, hogy komolyan egyetértett, holott nem tudta, mit is jelenthet a köpenyek „tesztelése”, de azért iszonyú izgalmasan hangzott; alig bírta ki az online dupla matek órát. Ebéd után Juszti közölte anyával, hogy szívesen leviszik Blökköt sétálni a parkba, amin anya meglepődött, de nem ellenkezett, parkba menni még nem volt tilos, főleg Blökk miatt, úgy meg egyenesen kötelező, így Juszti a hátizsákjába gyömöszölte az antikákellékeket, és már indultak is. Ahogy kiléptek a kapun, magukra vették a kékes, esőkabátnak tűnő köpenyt, Blökkre is feladták, és a közeli parkban egy ideig rótták a köröket, majd Juszti előkapta a vírusfelismerő szemüveget, és alaposan körülnézett vele. Kicsit megbámulták őket az arra járók, de nem annyira, hiszen eleve többen maszkot viseltek, sőt, néhányan bukósisakot húztak a fejükre védelemként, vagyis lehetett tudni, hogy mindenkinek megvan a módszere. Ki miben hisz, ugye. Ezért Mamó szemüvegét is csak egy újabb heppnek vették, de persze csak mert nem tudták, milyen különleges eszköz! „Itt nem sok mindent találtam”, vette le csalódottan a szemüveget Juszti egy kicsit később. „Egy-kettő a levegőben, de szinte semmi”, mondta, majd odaadta Bercinek is. Berci, amikor a speciális készüléken keresztül nézte a parkot, eleinte semmi különöset nem észlelt, de ahogy egyre jobban figyelt, szálldosó, piros pontokat pillantott meg. „Ez lenne az? Ez a néhány kis piros?” „Ez bizony. De ezzel nem sokra megyünk. Ennél jobb terepre van szükségünk.” És miután Blökk kifutotta magát, Juszti fogta őt és Bercit, hazamentek, de nem anyához először, hanem becsöngettek az összes idős nénihez és bácsihoz a társasházban, szám szerint négyhez, és Juszti azt mondta megtévesztően kedvesen, hogy „Kezicsókolom, megyünk a boltba a testvéremmel, és szívesen bevásárolunk a néninek (vagy hát: bácsinak), ha szüksége volna valamire”. És a három idős néni és egy bácsi közül egy bácsi rájuk csukta az ajtót, egy néninek kimeríthetetlen tartalékai voltak még a további fél évre, ő maga sem tudott mozdulni tőle a lakásában, és meg is akarta őket kínálni ebből egy kis étcsokoládéval, a maradék kettő néni pedig szeretett volna kenyeret, élesztőt, tojást, tejfölt és „egy kis gesztenyepürét, ha lehetséges”. Juszti felküldte még Bercit, hogy kérdezze meg anyát, nem akarna-e ő is valamit, és anya őszintén elképedt ezen a lelkesedésen, de ha már így alakult, akkor rendelt ő is fagyasztott zöldborsót, hiszen az a múltkor „teljesen kiment a fejéből”, sőt, pénzt is adott, továbbá két pár gumikesztyűt és két maszkot.
Amikor mindez megvolt, végre útra kelhettek. Elgyalogoltak a két utcával arrébb levő boltba, (a bejárati korlátnál otthagyták Blökköt, hiszen őt bevinni a közértbe lehetetlen és tilos), majd maszkkal, kesztyűvel, antikáköpennyel és Jusztin a szemüveggel beléptek a zsongó üzletbe, Berci egy gurulós kosarat vett magához, Juszti pedig elégedetten nézett körbe. „Na, itt már jó helyen járunk”, mondta mosolyogva, de a mosolyát senki sem láthatta, hiszen eltakarta a maszk, és hamarosan odaadta a szemüveget Bercinek, aki iszonyodva vette észre, hogy a polcok egy része apró, piros pontocskákkal van teli, valaki jól odakente a vírusát, a levegőben nem csak kószálnak, hanem a parknál jóval sűrűbben terjengenek a pirosas felhők, és bizony, az áruk egy része is úgy tűnik, mintha kiváló helyet biztosítana a koronavírusnak. Jusztival végigtanulmányoztak mindent, de amikor Berci túlzottan belemerült, mert hihetetlenül érdekesnek talált egy köleszacskóra kenődött vírustömörülést, illetve kis híján szólt egy bácsinak, hogy nagyon vigyázzon, mert szerinte sürgősen kezet kellene mosnia, sőt, egy néninek már a mellkasában, belül is felfedezte a piros pöttyöcskéket, „tessék talán felkeresni egy orvost”, akarta javasolni, a bátyja figyelmeztette, hogy „hohó, nem akarunk itt maradni egész délután. Jobb lesz vigyázni magunkra.” Így jól megvizsgálták a tojástartót, amit levettek a polcról, a tejfölt meg a kenyeret – a gesztenyepürét nem vizsgálták meg, mert azt nem találtak, és a kasszához gurították a kosarukat. A szemüveget végül nagyobbrészt Berci viselte, aki – bár nem látott jól a szemüveg természeténél fogva – elborzadva vette észre, hogy a pénztárnál a vírusok egyenesen halmozódnak, különös tekintettel a néni kesztyűjére, ebből kapott is az alsó szomszéd tejföle egy adaggal. Amikor hazaértek, még egyszer áttanulmányozták az árut, és Juszti előkapott a táskájából egy fertőtlenítőt, amivel lefújták a vírusos részeket, így adták át az élelmiszert a kedves néniknek. Ezután Juszti szigorú vizsgálatot rendelt el mindkettejükkel kapcsolatban, még szigorúbbat, mint ami a tejfölre vonatkozott, vagyis mielőtt beléptek volna a lakásba, az antikászemüveggel átnézték egymást, mintha kullancsot keresnének, de nem, vírust kerestek, és csak miután meggyőződtek arról, hogy nem jutott a bőrükre semmi és – szerencsére – az orrukba, szájukba sem, sőt, Blökk szőrére sem, akkor léptek be az előszobába, a köpenyeket pedig azonnal kiterítették az erkélyre, hogy töltődjenek.
Na, és éppen akkor, a szobába való bezárkózás előtt érkezett a hír, hogy apát bent tartották a munkahelyén. Az egyik kollégája hirtelen rosszul lett, és át kellett venni a műszakot. Éjjel is bent lesz. A kollégát most vizsgálják, és ha kiderül, hogy korona, akkor bizony apát is vizsgálni kell majd. Ajvé – anya eléggé kiakadt, pedig egy fél órán át beszélt telefonon apával, majd amikor letette, így szólt elképedve: „unatkozik. Ennyi a baja, hogy unatkozik. Én meg halálra aggódom magam. Mi lesz, ha tényleg megfertőződött? Hazajön, és mindenki megkapja! Ő meg unatkozik! Utálom a Vastag Jankót!”
