Bendl Vera: Berci nem megy iskolába – 6. fejezetRemsey Dávid rajzaival

Bendl Vera a Pagony egyik legújabb szerzője, Mihályi Csongor és az időgyurma című meseregényét már eléritek a webshopban! Most viszont Berciről ír, aki, hozzátok hasonlóan, most nem mehet iskolába – és, valljuk be, Berci ennek igencsak örül. De aztán kiderül, hogy azért mégiscsak van iskola, csak nem úgy, ráadásul Mamóval sem lehet találkozni – csak grannykype-on. Hogy erről még sohasem hallottál? Mi sem. Bercinek ugyanis nem mindennapi nagymamája van, hanem olyan, aki sokkal többet tud, mint hinnéd. Lehet, hogy még varázsereje is van?

Az előző részért kattints ide, ha pedig már tűkön ülve vártad a folytatást, olvass tovább!

Bendl Vera a Pagony egyik legújabb szerzője, Mihályi Csongor és az időgyurma című meseregényét már eléritek a webshopban! Most viszont Berciről ír, aki, hozzátok hasonlóan, most nem mehet iskolába – és, valljuk be, Berci ennek igencsak örül. De aztán kiderül, hogy azért mégiscsak van iskola, csak nem úgy, ráadásul Mamóval sem lehet találkozni – csak grannykype-on. Hogy erről még sohasem hallottál? Mi sem. Bercinek ugyanis nem mindennapi nagymamája van, hanem olyan, aki sokkal többet tud, mint hinnéd. Lehet, hogy még varázsereje is van?

Az előző részért kattints ide, ha pedig már tűkön ülve vártad a folytatást, olvass tovább!

Borka meg a grannykype

berci_5.jpgBerci vaksin bámult bele a szemüvegbe, és egy idő után rájött, hogy nem teljesen igaz az, hogy semmit sem lát, hanem inkább: sokkal kevesebbet lát, mint rendesen. A tárgyak kevésbé élesen rajzolódtak ki, vagyis ha el akart indulni előre, a szemüveg alig mutatta, hogy asztalba ütközik az első lépésnél, így eléggé veszélyesnek tűnt a viselése; főleg a testek körvonalait lehetett kivenni: Juszti kicsit talán túlságosan is hosszú karját, vállát, érdekes módon azért a haját is, meg Borka copfját, picike, kicsit elálló fülét, a könyökcsontját, persze, ugyanígy kontúrokban. „Na, ez meg mire jó?”, kérdezte Berci felháborodottan, mert valami rendesebb varázslatra számított. „Majd elmondom később”, sziszegte Juszti, a nagy titoktartó, de Borka máris fecsegni kezdett. „Nyugodtan mondd meg, Juszti, tudok a köpenyekről meg Mamó fejlesztéseiről meg arról, hogy utálod a kémia egyenletet, meg hogy a Balu gyűlöli a Jázmint, de azért szerelmes belé, meg hogy az osztályod végig lenémítja Ricsi bát titokban, meg hogy ha így folytatod, bukásra állhatsz matekból… meg tulajdonképpen mindenről, de csak magadat hibáztasd, hiszen állandóan beszélsz, és nem tűnik fel közben, hogy nyitva az ablak és van egy erkélyed is, az erkélyszomszédról nem is beszélve…”, hadarta Borka kicsit kioktatón, kicsit mégiscsak kedvesen, mert Borka alapvetően kedves és jószándékú, bár néha-néha eléggé cserfes lány, és nem akart nagyon visszaélni a Jusztiról szerzett tudásával, amihez úgy jutott, hogy a vékony fallal elválasztott szobájában éles füllel figyelte a nagyon is beszűrődő hangokat, Juszti összes videochatjét, panaszkodását és mindenféle ténykedését – éppen csak azt szerette volna, ha neki is megmondják, mire való a különleges szemüveg.

„Egy kém lakik a szomszédomban, most jól nézek ki”, morogta Juszti mérgesen, de Borka megint közbevágott, „nem vagyok kém, Juszti, csak túl sokat és túl hangosan beszélsz. Szerinted nem szeretnék néha én is aludni éjjel?”, és ez igaz is volt meg nem is, hiszen Borkát éjjel is érdekelte, mit beszél Juszti, bár néha valóban álmosan hallgatta a gimnazisták hajnalig tartó videókonferenciáit. „Használj füldugót”, mordult rá Juszti, de aztán mégiscsak magyarázni kezdett. „Ez a szemüveg megmutat minden koronavírust, ami csak a közelben van. Az asztalt nem látod jól, de ha lenne rajta vírus, azt észrevennénk. Azt is, ha már bejutott a szervezetbe, csak sajnos akkor már nem tudunk segíteni, viszont ha Borka bőrén találnánk, gyorsan el is távolíthatnánk szappannal vagy fertőtlenítővel. Ez az értelme. Hasznos lehet egyszer. A kilincsen már láttam egyébként néhányat tegnap este, apa hozhatta, amikor lement még élesztőért, amit úgysem kapott, de gyorsan lefertőtlenítettem, és álmában apát is megvizsgáltam. Minden rendben vele.”

„Annyira szeretnék látni egyet, tudni akarom, hogy működik”, mondta Berci, mert egyszerre lett izgatott, kíváncsi, és kezdett el félni egy kicsit, de Juszti leintette, „fogunk még! Mamó úgyis azért küldte, hogy használjuk. Ne aggódj!” „Nekem is mutassátok meg!”, kérlelte őket Borka, de a fiúk csak fintorogtak. „Még csak az hiányzik”, mondta Berci, aki Jusztin látta, hogy nem tetszik neki az ötlet, így hát neki sem tetszett. Blökk volt az egyetlen, aki rögtön megbízott Borkában, mert szagolgatás után nyalogatni kezdte a lábát, utána pedig odadörgölődzött hozzá, mire Borka a kutya fülét vakargatta, és Blökk elégedett morgott közben.

„Nézzük azt az offline életet inkább”, sóhajtotta Juszti, „próbáljuk ki, igaza van-e anyukádnak”, nézett félmosollyal a hatodikos félig kémlányra, így Borka is kapott egy bábut a Ki nevet a végénhez, és szépen végigjátszottak két kört – először Berci nyert, aztán Borka –, ezután activityztek, és olyanokat kellett elmutogatni először, hogy például szájmaszk meg inkubációs periódus, amiről senki sem tudta, mit jelent, csak Juszti hozta fel, de utána áttértek normálisabb dolgokra, mint krumplibogár, cseresznyefa vagy torpedóromboló. Végül még az apa által ajánlott Élő bolygó című könyvet is elővették, és mindhárman végignézték benne a gyönyörű képeket az állatokról és növényekről, Berci pedig megállapította, hogy „tényleg azért jó ez a papíros könyv is a papíros fotókkal. Csak az a kár, hogy nem lehet benne továbbkattintani.” Végül játszottak még egy-két sakkpartit, amelyben Borka mindkét fiút megverte, még a sokkal idősebb Jusztit is.

„Ezt meg hol tanultad? Nem láttam még lányt ilyen jól sakkozni!” hördült fel Juszti, mire Borka halkan megjegyezte, „életemben eddig majdnem minden fiút megvertem sakkban, nem tudom, hol hallottad, hogy a lányok ezt rosszabbul csinálnák”, és egy kicsit vádlón nézett Jusztira, „a nagypapám tanít rá, csak már régen nem találkoztam vele. Figyelj, nem neked van egy speckó programod hozzá? Nem hívhatnám fel tőled Karcsi papát?” Juszti gondolkozott. „Légyszi, Juszti, megtanítalak jobban sakkozni. Ígérem!” berci_31.jpgErre Jusztinak még kevesebb kedve lett segíteni, Berci pedig hozzátette, hogy „de Borka, nincs is internetünk!”, viszont Juszti gyorsan válaszolt, hogy „na, az nem baj. Gondolod, hogy a nagyik pont az internetre fognak hagyatkozni? A grannykype nem internetalapon működik! Az igazán túl bizonytalan lenne.” „Hanem?” „Kuglófsütés alapon. Ha a világon van legalább húsz nagyi, aki kuglófot süt, akkor a kipárolgó kuglófillat és a levegőben levő speciális molekulák már egy olyan hálózatot képeznek, amelyik lehetővé teszik a grannykype működését és a zökkenőmentes kommunikációt, és a minőség csak növekszik további kibocsájtott kuglófillattal, ez pedig jöhet bárhonnan, Ausztráliából, Amerikából, Afrikából vagy az Antarktiszról, nem számít. Mit gondolsz, Mamó miért süt olyan gyakran kuglófot? Nem imádja ő azt annyira, de hozzáteszi a maga részét a grannykype-hoz, ami egyébként lehet, hogy fölösleges, hiszen nemhogy húsz, hanem százhúsz vagy tizenkétezer kuglóf is sül egyszerre a világban – hála Istennek. Azért is hívják a rendszert grannykype-nek, mert ’granny’, az nagymamát jelent, nem pedig nagypapát, hiszen a rendszert a nagyik kezdték el fejleszteni és hozták létre”, magyarázott nagy komolyan Juszti, és egészen megfeledkezett arról, hogy nemrég még egy kicsit megsértődött, „szerinted miért pont ők?”. Berci csak csöndben ült, fogalma sem volt, Borka viszont azonnal válaszolt. „Mert a nagyik imádnak csacsogni, többet dumálnak, mint a nagypapák. És persze szuper rafináltak, szerintem, Juszti, még sakkozni is tudnak!” Juszti morgott erre kicsit, „olyat még nem láttam, de Mamót ismerve nem kizárt”, és végül beleegyezett, hogy megpróbálják felhívni Karcsi papát, hiszen regisztrációja a sütirendszerre hármójuk közül csak neki volt, de arra mondjuk azért nem számítottak, hogy ilyen különös bácsival találkoznak majd.




Jöhet a következő rész?

berci_5.jpg
berci_5.jpg
berci_01.jpg
berci_31.jpg