Bendl Vera: Berci nem megy iskolába – 5. fejezetRemsey Dávid rajzaival

Bendl Vera a Pagony egyik legújabb szerzője, Mihályi Csongor és az időgyurma című meseregényét már eléritek a webshopban! Most viszont Berciről ír, aki, hozzátok hasonlóan, most nem mehet iskolába – és, valljuk be, Berci ennek igencsak örül. De aztán kiderül, hogy azért mégiscsak van iskola, csak nem úgy, ráadásul Mamóval sem lehet találkozni – csak grannykype-on. Hogy erről még sohasem hallottál? Mi sem. Bercinek ugyanis nem mindennapi nagymamája van, hanem olyan, aki sokkal többet tud, mint hinnéd. Lehet, hogy még varázsereje is van?

Az előző részért kattints ide, ha pedig már tűkön ülve vártad a folytatást, olvass tovább!

Bendl Vera a Pagony egyik legújabb szerzője, Mihályi Csongor és az időgyurma című meseregényét már eléritek a webshopban! Most viszont Berciről ír, aki, hozzátok hasonlóan, most nem mehet iskolába – és, valljuk be, Berci ennek igencsak örül. De aztán kiderül, hogy azért mégiscsak van iskola, csak nem úgy, ráadásul Mamóval sem lehet találkozni – csak grannykype-on. Hogy erről még sohasem hallottál? Mi sem. Bercinek ugyanis nem mindennapi nagymamája van, hanem olyan, aki sokkal többet tud, mint hinnéd. Lehet, hogy még varázsereje is van?

Az előző részért kattints ide, ha pedig már tűkön ülve vártad a folytatást, olvass tovább!

Egy katasztrófa, amire senki sem számított

Napokon át nem történt semmi különös, amennyiben nem tekintjük különösnek azt, hogy az egész család otthon ül, állandóan együtt ebédel, és Elvira nénit, az osztályfőnököt, továbbá Eszter nénit, a matek tanárt csak képernyőn lehet látni, és – hát valljuk be – igen könnyű őket egyetlen gombbal lekapcsolni, de Berci ilyet persze soha nem tett, legfeljebb csak nem szólt semmit, és elégedetten állapította meg, hogy most Elvira néninek fogalma sem lehet, milyen arccal hallgatja ő az órát. Milyen arccal? Milyen arccal? Hát, egy kicsit unott arccal, de maradjon ez akkor örök titok! Blökk általában a lábához feküdt, vagy az ölébe hajtotta a fejét, ha éppen nem Jusztinál élvezte a tanítást lelkesen részt vállalva a feladatokból, mert Juszti egyáltalán nem akarta letagadni, hogy Blökk a csapat része, ahogy a többi osztálytársa is sportot űzött abból, hogy az összes háziállatot bepakolta maga elé, az ölébe vagy az asztalra, mintha valójában ők lennének a tanulók, és ők felelnének a tanároknak. Egy pocok, egy kutya, egy macska, egy tengerimalac, egy teknős és egy egész akvárium vagy húsz guppival együtt oldotta meg a kémia feladatokat. Ezt a háziállatok és a gyerekek is élvezték – elsősorban persze a halak. Délután Berci nézhetett mesét, és néha Jusztival böngészhette az izgalmasabbnál izgalmasabb oldalakat.

Egyik nap azonban megtörtént az, amitől Berci világ életében rettegett. Bekövetkezett a rettenetes dolog, a szörnyűséges katasztrófa, mindaz, amit Berci kiskorától fogva csak rémálmaiban tudott elgondolni. Ráadásul éppen délután, amikor a délelőtt igazán sokkal alkalmasabb lett volna az ilyen típusú világkatasztrófához.

Elment az internet!

Először Juszti kiáltott fel, hogy még a többi szobában is hallani lehetett – „ezt nem hiszem eeeeeel” – üvöltötte, és mint egy oroszlán, kirontott a nappaliba, borzas haja eltakarta a szeplőket az arcán, szakadt pólója a még szakadtabb mackónadrág gumis derékrészébe betuszkolva, kezét csípőre tette, majd összevissza bokszolt a levegőbe; aztán leállt a mese Berci gépén éppen a legizgalmasabb pillanatban persze, apa felnyögött, „mondhatom, ez aztán jól jött… már ez is”, morogta magában, „de mindegy, majd csinálok mást” (anya meg nem szólt semmit, mert észre sem vette, annyira belemerült egy offline szövegbe – egészen megdöbbentő!), de Juszti nem bírt magával, „ilyen a világon nincs!”, kiáltotta, és Berci mindent látott persze, hiszen a szobája ajtaja éppen a nappalira nyílt, és most is nyitva tartotta, Juszti ott hadonászott kétségbeesetten az asztal és a kanapé között, és minél kétségbeesettebben hadonászott, apa annál nyugodtabban nézett maga elé, anya pedig végre észrevette, hogy egy kis feszültség kezd kialakulni, és felnézett a galambjai, vagyishát, a mondatai közül.

„Apa, nézd meg, hogy van-e mobilinterneted, mert nálam már az sincs”, követelte Juszti, erre apa unottan a telefonjára nézett, belépett a kódjával, és közölte, hogy „nincs. Egyébként az én csomagom nem korlátlan, fiam, nem lehet vele órák hosszat videót nézni.” Juszti még mindig nem bírt magával, és mellesleg Berci is kezdte úgy érezni, hogy eljött a világ vége. Mi lesz a mostani meg az esti mesenézéssel? mi lesz a titkos kutatásaival a wikipedián a karatéval kapcsolatban, hogy lehetséges egy olyan világ, ahol nincs internet? Ez meg mi? „Én ezt így nem bírom ki”, közölte drámaian Juszti, „én… én még a házi feladatomat sem tudom megcsinálni”, nyögte kétségbeesve, „mi lesz így?”, „jaj, tényleg, én sem tudom megcsinálni”, tette hozzá Berci is, remélve, hogy ezzel meggyorsítja a mesenézés valószínűségét. „Hogy mi lesz? Hát megmondom, hogy mi lesz”, kezdett apa idegeskedni, bár már eddig is nyilvánvalóan visszafojtotta, hogy a megfelelő pillanatban előtörhessen belőle a düh, mint egy jó kis vulkán, „az lesz, hogy várunk. Értitek ezt a szót? Várunk, és kibírjuk internet nélkül addig, amíg meg nem szerelik. Rajzoljatok, gondolkozzatok, Jusztikám, olvassatok, tudod, könyv, papíron van, nem mozog, nem kell irodalom, ismersz, lehet tudomány, az Élő bolygó, az nagyon szép könyv, megvan nekünk, a természetről szól, nézzetek magatok elé – ad absurdum…”, apa szerette ezt a szót nagyon, mindig felvágott vele Berci szerint, Berci úgy gondolta, azt jelenti nagyjából, hogy még ha eszetekbe sem jut ilyesmi, akkor most jusson, „szóval ad absurdum, játsszatok, mint két testvér.” Apa arca kicsit vörösödni kezdett. „Esetleg bejelenthetnénk a hibát”, vetette oda az apjának Juszti. „Nos, igen. Azonnal beszélj Kingával, az internetszolgáltató robotjával, annak is van értelme”, közölte csípősen apa, Juszti pedig sértődötten elvonult: „utálom a robotokat”, mondta még, anya pedig végre megmozdult, felállt, és mintha nem érzékelné a feszültséget, amit nyilván érzékelt, mert anya – végső soron – érzékelős fajta, azt csicseregte, hogy „felhívom én Kingát, ne aggódjatok. Bármikor szívesen beszélek robottal. Kingának egyébként is kedves, szigorú hangja van”, és már tárcsázta is a szolgáltatót, holott valószínűleg egyébként ő sem szerette a robotokat, de a családi perpatvart még kevésbé.

És amíg anya várta a bejelentkezést, majd gombokat nyomogatott, és fahangon ilyeneket mondott, „igen, Kinga”, „mindkettő, Kinga”, „nem” és hasonlók, addig Berci átment Jusztihoz, mert ő sem tudta elképzelni a világot internet nélkül, és szörnyen érezte magát így tétlenül. Suli nélkül még van élet, de net nélkül – hát, az lehetetlen. Juszti kezébe temette az arcát az ágyon ülve, és amikor Berci belépett, azt morogta, „egy nagyon fontos hívásban voltam éppen”. „Én meg egy nagyon fontos mesében”, tette hozzá Berci. Ültek egy kicsit és gyászolták az internettel töltött perceket. „Játsszunk?”, kérdezte Berci, és a polcon levő, kacatok közé tolt társasjátékra mutatott. Egy ezer éves Ki nevet a végén volt, még apa használhatta gyerekkorában, megült rajta a por, együtt tüsszentettek, amikor kivették a táblát. Felállították a bábukat, bár Juszti kicsit húzta a száját, de ekkor az erkélyajtó felől kaparászást és kopogást hallottak. Egyszerre pattantak fel, és talán mindketten baglyokra számítottak, de ehelyett semmilyen állatot nem találtak, csak egy vékony kart, amelyik Juszti ajtajá kopogtatott. Vajon ki lehet?

Kiléptek, és meglátták, hogy a szomszéd erkélyről nyújtózik át egy lány, a dereka már félig náluk van, onnan kopogtat nekik, a hosszú copfja lelóg a vállán, ő pedig lelóg a korlátról, amelyik a szomszéd lakás vékonyka erkélyét választja el az övékétől. „Sziasztok, elment nálunk az internet. Nem játsszunk valamit? Anyukám szerint offline is van élet, de nem vagyok benne biztos, hogy ez igaz.” A fiúk gyanakodva néztek. Berci arra gondolt, ez meg ki a csoda? Elég gyanús, főleg, hogy még lány is. „Ki vagy?”, kérdezte Juszti. „Borkának hívnak, hatodikos vagyok, és hét éve itt lakunk, hol élsz te? Anyukám éppen hívja az internetrobotot, és gondoltam, csináljunk valamit. Unom az egészet.” Juszti felhúzta a szemöldökét, megvonta a vállát és Bercire nézett, erre Berci is felhúzta a szemöldökét és megvonta a vállát, és Jusztira nézett, majd Juszti plüss jegesmedvéjére az ágyon. „Felőlem”, mondta ekkor Juszti, majd hirtelen visszaszaladt a szobába, és azt kiáltotta, hogy „de mielőtt belépsz, le kell csekkolnunk téged”, és elővett a fiókjából valami nagyon furcsát, szemüveghez volt hasonlatos, leginkább egy dioptriával ellátott búvárszemüveghez, felrakta, és Borkának meg kellett állnia egyedül Juszti erkélyén, ahova már átmászott a két erkélyt elválasztó, belső korláton keresztül, mint egy ügyes kismajom, és Juszti vagy fél percen keresztül csak vizsgálgatta a különös eszközével, aztán beengedte. „Belépés engedélyezve”, kiáltotta.

Bercit persze, hogy nem hagyta nyugodni, hogy mi történt. Ez lehet Mamó másik mágikus fejlesztése? „Juszti, mit csináltál? Én is akarom. Mutasd meg!”, szaladt oda hozzá, de hiába vette fel a szemüveget, egyelőre semmit sem látott.

berci_4.jpg



Jöhet a következő rész?

<description><p>Olvass, hallgass, nézz mesét!</p></description>
berci_4.jpg
berci_4.jpg
Remsey Dávid

Bendl Vera

Sütihasználati beállítások